Strapabíró dobozok tengerentúlra is


Régi megrendelőnk a Bekker és Bekker Kft. (bekker.hu), – akik kutyák és macskák számára gyártanak szalámit- kerestek meg minket, hogy tengerentúli piac nyílt meg előttük, annak következtében, hogy a hagyományosan pasztőrözött termékeiket egy extra vákum csomagolással látták el, így sokkal eltarthatóbbakká váltak. Gyűjtő csomagolásként egy látványos – a termék látványához illeszkedő- grafikával ellátott kínáló dobozt rendeltek tőlünk.


Az általunk készített kínáló doboz két szín nyomot kimetszett Fefco 422 doboz, amit flexo nyomva, sík kimetszve készítettünk el, és tartozik még hozzá egy Fefco 0201 doboz erős barna anyagból.

Ennek a projektünknek az volt a különlegessége, hogy konténeres, tengeren túli szállításra alkalmas csomagolást kellett létrehoznunk, ezért került a kínáló dobozra egy komplett másik doboz is, hogy megvédje a terméket a sérülésektől. Azóta ebből a fajta dobozból több konténernyit gyártunk.

Ennek a terméknek fejlesztési stádiumában kapcsolódtunk be a doboz gyártással.

Tudtuk, hogy konténerben fogják szállítani a dobozokat, és adott volt a konténer mérete, terhelhetősége. Ez alapján kellett elkészítenünk a tervet.
Egy db szalámi tömege is meg volt adva. A hosszával, és az átmérőjével variáltunk figyelembe véve a bél, a klipsz és a vákum fólia adta méret növekedést, hogy az alsó doboz és a külső doboz külmérete úgy alakuljon, hogy a konténer alapterületét maradéktalanul kiadja.

Szerencsére a bél (amibe töltik a szalámit) nyomat terve még nem volt véglegesítve, így a termék egyedi grafikája még alakítható maradt a végleges méret kialakításáig.
A tengeren túli szállítás előtt készült minta szállítmány, melyet közúti próba szállítással teszteltek.

A teszt során derült ki, hogy az eredetileg tervezett Fefco 423 dobozból és akkor még csak fél doboz tetőből álló csomagolás, illetve az abból összeállított palettán a termék súlyának következtében a doboz tető az alj alsó síkja alá tolódott, így az egységrakomány megdőlt. Ezután változtattunk a csomagolás kivitelén, melyet szintén megutaztattak.
Szerencsére így az egységrakomány stabil lett, a Fefco 422 és Fefco201 dobozzal.

Ha ilyen, vagy ehhez hasonló terveik vannak, és szeretnének önök is olyan csomagolást rendelni, ami akár egy tengerentúli utazást is kibír, akkor keressenek minket bizalommal!